A Hitel Kiadó jól időzítette a megjelenést: a választási kampány miatt az egész ország ki van plakátolva Volodimir Zelenszkij arcával, miközben az ukrán – ezzel párhuzamosan az orosz – beavatkozás kérdése, valamint az, hogy az ukrán elnök megfenyegette Orbán Viktort, gyakorlatilag marketingkampányként szolgál a könyvnek.
A budapesti könyvbemutatón itt volt a szerző, Konsztantyin Bondarenko ukrán újságíró, aki Demkó Attila biztonságpolitikai szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének programvezetőjével beszélgetett.
Korlátozott mozgástérben Zelenszkij
Konsztantyin Bondarenko szerint pályája kezdetén Volodimir Zelenszkijre a külső politikai erők még nem tudtak érdemi befolyást gyakorolni. Mára azonban az ukrán elnök mozgástere jelentősen beszűkült: egyre kisebb mértékben képes alakítani a belpolitikai folyamatokat, miközben a rá nehezedő nemzetközi elvárások erősödnek. Ezt az egyensúlytalanságot a belpolitikában egyre határozottabb, autoriter eszközökkel próbálja kezelni, külpolitikáját pedig nagymértékben meghatározza a nagyhatalmi elismerés és támogatás megszerzésének kényszere.
Demkó Attila arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij erőteljes személyiség, aki nem tekinthető pusztán bábfigurának. Mint fogalmazott, ez a bemutatott kötetből is egyértelműen kirajzolódik.
Ugyanakkor ő is hangsúlyozta: az ukrán elnök mozgásterét jelentős külső és belső kényszerek határozzák meg. Zelenszkij döntéshozatali szabadsága erősen korlátozott, mivel számos lépést belpolitikai okokból akkor sem tudna megtenni, ha egyébként szándékában állna. Hasonló korlátok érvényesülnek a külpolitikában is. Mindez nem az államfő személyes gyengeségéből fakad, hanem abból a geopolitikai és belpolitikai helyzetből, amelyben Ukrajna jelenleg van.
Miért maradt el a béke?
Konsztantyin Bondarenko szerint Ukrajnában két meghatározó külső hatalmi tényező érvényesül: az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság befolyása. Ez a két politikai befolyás nemcsak a külpolitikai mozgásteret alakítja, hanem belső törésvonalakat is létrehoz. Volodimir Zelenszkij közvetlen környezetében egyaránt jelen vannak amerikai és brit orientációjú szereplők, és jelenleg az utóbbi csoport számít erősebbnek.
Bondarenko ezt azzal is alátámasztotta, hogy az ukrán elnök nemrég Londonban folytatott tárgyalásokat, ahol szerinte
olyan álláspontok kerültek előtérbe, amelyek inkább a háború elhúzódásával, mintsem a mielőbbi békekötéssel számolnak.
A szerző hangsúlyozta: az Egyesült Királyság ukrajnai befolyása nem új keletű, hanem évek óta épül. Felidézte, hogy 2020 októberében – még a háború kitörése előtt – Zelenszkij Londonba látogatott, ahol nemcsak hivatalos politikai szereplőkkel, hanem az MI6 vezetőjével is tárgyalt. Ez a találkozó fordulópontot jelentett Ukrajna külpolitikai orientációjában.
Az újságíró kitért a 2022 tavaszi eseményekre is. Állítása szerint a háború első szakaszában még reális esély mutatkozott az orosz–ukrán tárgyalások révén a konfliktus lezárására, ám Boris Johnson akkori brit miniszterelnök kijevi látogatása után a háború folytatása került előtérbe. Bondarenko úgy látja, hogy ez a döntés hosszú távon is meghatározta az ukrán vezetés irányvonalát.
Hozzátette:
miközben Donald Trump a konfliktus lezárását és a béketárgyalások előmozdítását szorgalmazza, több európai vezető inkább a harcok folytatásával számol.
Zelenszkij jelenleg inkább ezeket az álláspontokat követi. Bondarenko könyvében részletesen is foglalkozik azzal, hogy az ukrán elnök miért a brit irányvonalat választotta, és milyen okok vezettek a tárgyalások megszakadásához.
Demkó Attila szerint is a könyv egyik kulcsfejezete a 2020. októberi londoni látogatás, amely során Volodimir Zelenszkij találkozott az MI6 vezetőjével. A biztonságpolitikai szakértő felidézte: kijevi forrásokból származó értesülések szerint a megbeszélésen akár kompromittáló információk is szóba kerülhettek. Mint hangsúlyozta, ezek az állítások nem ellenőrzöttek. Hozzátette: már önmagában az is szokatlan, hogy egy hivatalban lévő államfő egy másik ország hírszerző szolgálatának vezetőjével folytat egyeztetést, ami szerinte indokolttá teszi az esemény kiemelt jelentőségét.
Demkó is úgy véli, ez a találkozó fordulópontot jelenthetett az ukrán politika irányváltásában. Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij 2019-es választási kampányát még a béketeremtés ígérete határozta meg, és hivatalba lépése után egy ideig a donbaszi rendezés, valamint a nagyobb háború elkerülése mellett érvelt. Később azonban érezhető változás következett be retorikájában, amelyben egyre inkább megjelentek a korábbi ukrán vezetéshez, illetve a nyugatukrán nacionalista irányvonalhoz köthető elemek. Felidézte azt is, hogy Zelenszkij orosz anyanyelvű politikusként kezdetben gesztusokat tett a kisebbségek, így a magyar közösség felé is.
A szakértő a 2022 tavaszi eseményeket is kulcsfontosságúnak nevezte. Szerinte a háború első szakaszában több tényező együttesen alakította a döntéshozatalt. Egyrészt a nyugati – köztük brit – jelzések, amelyek a harc folytatására ösztönöztek, másrészt az orosz erők Kijev környékéről történő visszavonulása, amely azt a benyomást kelthette, hogy Oroszország katonailag nem képes fenntartani a nyomást. Demkó hangsúlyozta: ez a visszavonulás nem tekinthető tárgyalási gesztusnak, sokkal inkább logisztikai és hadműveleti korlátok következménye volt.
Kitért arra is, hogy a háború első napjaiban az ukrán vezetést sokkolta a jelentős emberveszteség, ami szintén befolyásolta a döntéseket. Később azonban, amikor az orosz erők gyengébbnek tűntek a vártnál, és a nyugati támogatás kilátása is erősödött, megváltozott a helyzet megítélése.
Demkó Attila szerint ezek a tényezők együttesen vezettek oda, hogy a konfliktus korai szakaszában megnyíló tárgyalási lehetőség végül nem vezetett konkrét megállapodáshoz. Mint mondta, a 2022. márciusi törökországi egyeztetéseken az ukrán delegáció tagjai már közel érezték a megállapodást – ezt saját elmondása szerint több, a tárgyalásokon részt vevő forrástól is hallotta –, ám a folyamat végül megszakadt.
Konsztantyin Bondarenko szerint amikor 2022 tavaszán az ukrán fél Törökországban tárgyalóasztalhoz ült, már egyfajta diplomáciai sikerélmény hatása alatt álltak. Az újságíró úgy véli, hogy a korai egyeztetések során olyan megállapodás körvonalazódott, amelynek értelmében Ukrajnának csak a Krím elvesztését kellett volna beismernie, a megszállt területek többsége, amelyek ma orosz kézen vannak, visszakerültek volna Ukrajnához, a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok pedig továbbra is csak néhányak által elismert szakadár államok lettek volna, nem pedig Oroszország részei, mint most az orosz alkotmány szerint. Ukrajnának azt is vállalnia kellett volna, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz, jóllehet, az országot igazán senki sem várta a szövetség soraiban, és a csatlakozásra semmilyen garancia nem volt. Bondarenko hangsúlyozta: álláspontja szerint ezek a feltételek – különösen a jelenlegi helyzettel összevetve – kedvezőbbek lehettek volna Kijev számára.
Most azonban a vita már nem a háború előtti állapotok visszaállításáról szól, hanem arról, hogy Ukrajna milyen területi veszteségekkel számolhat a konfliktus lezárásakor.
Zelenszkij tragikus figurává vált
Demkó Attila a 2022 szeptemberében, a megszállt ukrajnai területeken – Donyeckben, Luhanszkban, Herszonban és Zaporizzsjában – megtartott, Oroszország által szervezett népszavazásokra is kitért. Rámutatott: ezek során Moszkva olyan térségekben hivatkozott lakossági felhatalmazásra, amelyeknek még a teljes ellenőrzését sem gyakorolta, így szerinte az eljárások nem felelnek meg a népszavazás alapvető kritériumainak.
A biztonságpolitikai szakértő egyetértett Bondarenko azzal az állításával, hogy Ukrajna tárgyalási pozíciói az idő előrehaladtával romlottak. Ennek egyik oka, hogy
Oroszország egyre több erőforrást fordít a háborúra, és minél nagyobb a befektetett politikai és katonai tőke, annál kevésbé valószínű a jelentős engedmények megtétele.
Demkó szerint a konfliktus alakulása tragikus pályára állt, amit a bemutatott kötet is érzékletesen ábrázol. Úgy véli, az ukrán vezetés hosszú ideig nem számolt a háború kitörésének reális esélyével, és nem mérte fel megfelelően a helyzet súlyát. A háború kezdetét követően pedig a döntéshozatalban egyre inkább a remény és a külső támogatásba vetett hit játszott meghatározó szerepet.
A szakértő úgy látja,
Volodimir Zelenszkij ebben az értelemben tragikus karakterként értelmezhető: olyan vezető, aki hisz abban, hogy Ukrajna győzhet, és abban is, hogy Oroszország felett aratott győztesként kerülhet be a nemzeti emlékezetbe.
Ezzel kapcsolatban Bondarenko felidézte: Volodimir Zelenszkij már 2023 októberében, a New York Timesnak adott interjújában arról beszélt, hogy lényegében ő az egyetlen, aki hisz Ukrajna győzelmében. Az ukrán újságíró szerint ez a kijelentés jól mutatja az elnök gondolkodásmódját, amelyet ebben az összefüggésben kifejezetten erős meggyőződés, már-már fanatizmus jellemez.
Bondarenko úgy fogalmazott, Zelenszkij a korszak sajátos „terméke”: nem a hagyományos politikai pályáról érkezett, hanem színészként és humoristaként vált ismertté, karrierje során Oroszországban is szerepelt. Emlékeztetett arra is, hogy Zelenszkij a politikai pályára lépése előtt és azt követően is sokáig a kiegyensúlyozott, együttműködésre épülő ukrán–orosz kapcsolatok fontosságáról beszélt.
A szerző szerint a 2019-es elnökválasztás eredménye – amikor Zelenszkij a szavazatok mintegy 73 százalékát szerezte meg – elsősorban a korábbi politikai elit elutasítását tükrözte. A választók nem annyira Zelenszkij mellett, mint inkább Petro Porosenko (2014 és 2019 között töltötte be Ukrajna államfői posztját) ellen voksoltak. Zelenszkij kampányának központi ígérete a háború lezárása volt.
Bondarenko hangsúlyozta: hivatalba lépését követően az ukrán elnök viszonylag rövid időn belül szembesült a politika működésének korlátaival. De továbbra is ragaszkodott saját elképzeléseihez, és azokat – akár intézményi és jogi eszközök igénybevételével is – igyekezett érvényesíteni. Kifejtette:
Zelenszkijt elsősorban az érdekli, hogy ő mit akar és nem az, hogy mit szabad.
Ha az akaratának útjába állnak a törvények, akkor megkerüli azokat, ha az alkotmány, akkor az alkotmányt hagyja figyelmen kívül, ha a jogrendszer nem enged valamit, akkor át kell alakítani azt, és mindezek ellenére továbbra is meg van győződve arról, ezek teljesen használható eszközök, mivel ő helyesen cselekszik és pontosan emiatt tölti be az elnöki tisztséget.
A választók elhitték, hogy A nép szolgája valósággá válhat
Demkó Attila szerint Volodimir Zelenszkij politikai pályájának megértéséhez érdemes megnézni A nép szolgája című sorozatot, amelyben a későbbi ukrán elnök főszerepet játszott. A produkció több olyan, erőteljes monológot tartalmaz, amelyek autentikusan mutatják be az ukrán társadalom problémáit.
Kiemelte például azt a jelenetet, amelyben a főhős a korrupció természetéről beszél, valamint egy másikat, amelyben arról elmélkedik, miként torzul el egy „tisztán született” ukrán személyisége a társadalmi közeg hatására. Demkó szerint ezek a jelenetek nemcsak dramaturgiailag erősek, hanem pontos látleletet is adnak az ukrán társadalom működéséről.
A szakértő felidézett egy epizódot is, amelyben sorra váltják le az infrastrukturális minisztereket, végül pedig egy hétköznapi munkás kerül pozícióba, aki rövid időn belül maga is a rendszer részévé válik. Ez a történetszál a korrupció önfenntartó jellegére világít rá. Hasonlóképpen beszédesnek nevezte az IMF-fel kapcsolatos epizódot, amelyben a sorozatbeli elnök ellenáll a külső nyomásnak – szemben a valósággal, ahol egy politikai vezető mozgástere jóval szűkebb.
Demkó Attila úgy látja, a sorozat egyfajta görbe tükröt tart az ukrán társadalom elé, miközben önreflexív elemeket is tartalmaz. Példaként említette azt a jelenetet, amelyben az előző elnök azzal viccelődik, hogy még ukránul is megtanult – utalva arra, hogy Zelenszkijnek is tanulnia kellett az államnyelvet.
A szakértő kifejtette: Zelenszkij politikai pályájának egyik kulcsa, hogy felismerte a rendszer problémáit és változtatni akart rajtuk, ám végül nem tudott érdemben áttörést elérni. Ebben az is szerepet játszott, hogy saját politikai környezete idővel hasonló mintázatokat kezdett mutatni, mint elődeié.
Konsztantyin Bondarenko egyetért azzal, hogy Volodimir Zelenszkij életútja filmvászonra kívánkozik, ám úgy véli, egy ilyen alkotás csak akkor készülhet el, ha az ukrán elnök már nem aktív politikai szereplő. Ő is úgy gondolja, hogy Zelenszkij politikai felemelkedésének megértéséhez kulcsfontosságú A nép szolgája című sorozat, amelyben a későbbi államfő egy idealizált elnökfigurát jelenített meg. Bondarenko szerint
a választók egy része elhitte, hogy a sorozatban látott karakter a valóságban is létezhet.
Az újságíró hangsúlyozta, hogy A nép szolgája nem pusztán fikció volt: elkészítését komoly társadalmi és szociológiai háttérmunka előzte meg. Mint mondta, a készítők tudatosan keresték a választ arra, milyen vezetőt szeretne az ukrán társadalom, és a sorozat ennek a kutatásnak az eredményeit is tükrözte.
Bondarenko kitért arra is, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívül nehéz megbízható közvélemény-kutatásokat készíteni Ukrajnában. Az ilyen felmérések sokszor inkább becsléseknek tekinthetők. Hozzátette:
bár Zelenszkij rendszeresen magas támogatottságra hivatkozik, az ukrán társadalom 80 százaléka elutasítja a válaszadást a kutatásokon, részben a bizonytalanság és a félelem miatt.
Emiatt nehéz pontos képet alkotni arról, milyen valójában az elnök és a háború támogatottsága. Bondarenko azt is megjegyezte, hogy Zelenszkij személyével kapcsolatos kritikus hangok már az államfő közvetlen környezetében is megjelentek.
A felmérések torz képet mutatnak
Demkó Attila arról beszélt, hogy személyes tapasztalatai szerint rendkívül sokféle vélemény létezik Ukrajnában a háború megítéléséről. A konfliktus kitörése óta többször is járt az országban, és minden alkalommal eltérő álláspontokkal találkozott: a „végsőkig kitartani” állásponttól a mielőbbi békekötést sürgető véleményekig széles a spektrum.
A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta:
egy háborúban álló országban a közvélemény-kutatások megbízhatósága eleve korlátozott.
Ez nem ukrán sajátosság, hanem általános jelenség, hiszen a háborús körülmények között az állam sem engedheti meg, hogy minden információ szabadon áramoljon, a társadalom pedig gyakran bizalmatlan az ilyen felmérésekkel szemben.
Demkó Attila kiemelte, hogy az ukrán társadalomban jelen van egy erős, nacionalista elkötelezettségű réteg, amelynek politikai súlya meghatározó lehet. Egy vezető támogatottsága mellett az is kulcskérdés, hogy mely csoportok rendelkeznek tényleges erőforrásokkal, így például fegyverrel és szervezettséggel.
A szakértő szerint Volodimir Zelenszkij politikai mozgásterét részben az is meghatározza, hogy figyelembe kell vennie a nacionalista csoportok álláspontját. A 2014 és 2021 között belügyminiszteri posztot betöltő Arszen Avakov szerepe a könyv értelmezése szerint abban állt, hogy ezeket a csoportokat ellenőrzés alatt tartsa, bár ez teljes mértékben soha nem volt lehetséges.
Konsztantyin Bondarenko szerint Volodimir Zelenszkij döntéseit egyszerre több irányból érkező nyomás alakítja. Az ukrán elnöknek nemcsak a belső politikai szereplők – köztük a nacionalista és fegyveres csoportok – elvárásaira kell figyelemmel lennie, hanem jelentős külső hatásokkal is számolnia kell.
Az újságíró ismét kiemelte, hogy a nemzetközi térből – elsősorban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság részéről – érkező politikai nyomás meghatározó tényező. Emellett a belpolitikában is folyamatosan jelen vannak különböző érdekcsoportok, amelyek saját elvárásaikat próbálják érvényesíteni. Zelenszkij ebben a komplex erőtérben próbál egyensúlyt találni, és politikáját úgy alakítani, hogy a lehető legtöbb szereplő igényeinek megfeleljen.
Kompromisszum nélkül nincs megoldás a magyar–ukrán vitában
Konsztantyin Bondarenko a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetéről szólva hangsúlyozta: a problémák nem Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt keletkeztek, hanem a 2014-es Majdan utáni időszakban kerültek napirendre. Emlékeztetett rá, hogy Petro Porosenko idején fogadták el azt a nyelvtörvényt, amely az ukrán nyelv használatát erősítette, miközben több kisebbség jogait is szűkítette. Bár a szabályozás elsősorban az orosz nyelv visszaszorítását célozta, végül valamennyi kisebbségi nyelv használatát érintette, ami feszültségekhez vezetett. Mindez annak ellenére történt, hogy az ukrán alkotmány rögzíti a nyelvhasználat szabadságát.
A kérdésben nemzetállami érdekek ütköznek. A magyar kormány természetes módon a határon túli magyar közösségek védelmét tekinti elsődlegesnek, míg az ukrán fél saját állami szempontjait érvényesíti. Bondarenko szerint ebben a helyzetben a tartós megoldás csak kölcsönös kompromisszumok révén születhet meg.
Kritikaként megfogalmazta azt is, hogy Zelenszkij külpolitikája több szomszédos országgal is feszültté tette a kapcsolatokat. Bár Románia esetében továbbra is érzékelhető egyfajta együttműködési készség, más államokkal már jóval nehezebb a viszony.
Bondarenko szerint a jövő egyik kulcskérdése az lesz, hogy Ukrajna képes-e rendezni kapcsolatait valamennyi szomszédjával – beleértve Oroszországgal is, amellyel jelenleg háborúban áll.
A tartós béke és a stabilitás alapja a kiegyensúlyozott, jószomszédi kapcsolatrendszer lehet.
„Ki a jó szomszédja Ukrajnának? A Fekete-tenger”
Demkó Attila is hangsúlyozta: a magyar–ukrán kapcsolatok romlása nem Volodimir Zelenszkij elnökségével kezdődött. Az államfő hivatalba lépésének első időszaka még lehetőséget kínált a viszony rendezésére, és szerinte mindkét fél részéről megvolt erre a szándék, ám ez végül nem vezetett eredményre.
A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, a feszültségek mögött mélyebb, hosszabb távú folyamatok húzódnak meg. Kiemelte az ukrán nemzetépítés kérdését, amely már a 2004-es, úgynevezett első Majdan után felerősödött, és amelyhez olyan történelmi narratívák is társultak, amelyek torz vagy eltúlzott módon jelenítik meg a régió múltját. Ezek közé sorolta azokat az értelmezéseket is, amelyek a magyarokat Kárpátalján elnyomóként ábrázolják. Demkó szerint ezek a narratívák nem Zelenszkijhez köthetők, hanem korábban alakultak ki, és hozzájárultak a kétoldalú kapcsolatok romlásához.
A konfliktus nem csupán jogszabályi kérdésekből fakad, hanem identitáspolitikai és történelmi értelmezési különbségekből is. Az elmúlt években több olyan lépés történt, amely szerinte eszkalálta a feszültségeket, és ezek többségét Ukrajna részéről indított folyamatként értékelte, példaként említve a Barátság kőolajvezeték ügyét is.
Demkó Attila szerint a probléma nemcsak Magyarországgal szemben jelentkezik, hanem szélesebb regionális mintázatba illeszkedik. Ezt egy, Kijevben hallott – ironikus – viccel érzékeltette:
– Ki a jó szomszédja Ukrajnának?
– A Fekete-tenger.
A szakértő azt mondta: egyes ukrán politikai körökben – történelmi és demográfiai okokból is – erős országkép él Ukrajnáról, amely a régió meghatározó államaként tekint magára. Ez szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy egyes kisebb országok, így Magyarország pozícióját alulértékelik, és nem mindig értik annak lépéseit.
Demkó Attila kiemelte, hogy a magyar–ukrán viszony jelenlegi állapota nagyrészt a kisebbségi jogok kérdéséhez köthető: ha nem történt volna meg azok korlátozása, a két ország kapcsolata ma nem tartana itt.
Hangsúlyozta: hosszú távon elkerülhetetlen a párbeszéd, a két országnak előbb-utóbb rendeznie kell kapcsolatait, de ennek alapja nem lehet más, mint a 2014 előtti kisebbségi jogi helyzethez való visszatérés. Szerinte ez nemcsak a kárpátaljai magyar közösség, hanem az ukrán társadalom egésze szempontjából is fontos lenne. Ugyanakkor úgy látja, Ukrajna számára nagyobb jelentősége van a kapcsolatok stabilizálásának.
Konsztantyin Bondarenko arról beszélt, hogy személyes tapasztalatai szerint korábban nem voltak jelentős feszültségek Kárpátalján. Beregszászi látogatásai során a helyi közösségek együttélése problémamentes volt.
Az ukrán újságíró hangsúlyozta:
egy államnak tiszteletben kell tartania polgárait, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak, milyen nyelvet beszélnek vagy milyen kulturális hagyományokat követnek.
2014-ig Ukrajna alapvetően képes volt erre: a különböző régiókban élő közösségek – legyen szó a Donbaszról vagy Kárpátaljáról – megőrizhették saját identitásukat, vallási és kulturális sajátosságaikat.
Bondarenko szerint a fordulat azt követően következett be, amikor egyre erősebbé váltak azok a politikai és társadalmi elvárások, amelyek az ukrán identitást egységesebb keretek közé próbálták terelni. Megjelent az a szemlélet, amely az államhoz való lojalitást nyelvi, politikai vagy vallási kritériumokhoz kötötte.
Találónak tartja azt a viccek, miszerint Ukrajnának „csak a Fekete-tengerrel nincs konfliktusa”, ugyanakkor hozzátette: „ebben a tempóban lassan még a delfinekkel is sikerül összeveszni.”
Konsztantyin Bondarenko: A Joker – Volodimir Zelenszkij politikai felemelkedésének igaz története / Hitel Könyvkiadó Kft. / 2026 / Fordító: Orcsik Emese
(Borítókép: Volodimir Zelenszkij 2025. június 23-án, Londonban. Fotó: Jaimi Joy / WPA Pool / Getty Images)
Engedd, hogy ez a tematikus ünnepi kötet elkalauzoljon a december titkaihoz, a csendes készülődéshez és a fáradt ünnepi sóhajokhoz.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
