Másfél éve éltek együtt kedvesével, amikor megérkezett hozzájuk kisfiuk.
Fotó: Papajcsik Péter / Index
Bár Nagyházi Lőrinc ritkán mesélt a magánéletéről, ezúttal feleségével közösen adtak interjút a Story magazinnak. Mint kiderült, 14 évvel ezelőtt egy Margit-szigeti buliban ismerkedtek meg először, első randevújuk (és az azt követő valamennyi) pedig egy-egy parkban, szabadtéren volt.
„Úgy voltam vele, ha ezért a fiúért 70 évig a zöldövezeteket kell járnom a városban, én megteszem. Igazi tiniszerelemnek indult, azonban négy hónap után Lőrincnek vissza kellett menni az egyetemre Angliába. Akkor nem mertük bevállalni a távkapcsolatot” – kezdte a lapnak a jogászként dolgozó felesége, Kitti. Pár év múlva aztán váratlan helyen találkoztak újra.
„Kitti tanulmányi úton, én pedig családi nyaraláson voltam az Egyesült Államokban. A családból senki nem akart velem tartani Los Angelesbe, ezért jobb híján egyedül vágtam neki a városnak. Erről kitettem egy képet a közösségi oldalamra, ezután Kitti rám írt, hogy szívesen tart idegenvezetést nekem. Gyakorlatilag attól a naptól kezdve együtt vagyunk” – mesélte Nagyházi, majd ismét kedvese vette át a szót:
„Érdekes módon másodjára is ugyanazzal a problémával szembesültünk, mint korábban, mivel Lőrincnek még hátravolt néhány hónap a mesterképzésből. De ekkor már nem is volt kérdés, megpróbáljuk a távkapcsolatot. Nem volt könnyű, szó szerint számoltuk vissza a napokat.”
Kittit későbbi férje humorával és kitartásával nyűgözte le, miután pedig lediplomázott, össze is költöztek Magyarországon. Másfél évre rá pedig megszületett első közös gyermekük, Nándi.
Minden olyan természetesen alakult. Mindketten biztosak voltunk benne: szeretnénk gyereket. Hihetetlen, hogy Nándi hamarosan ötéves. Ő egy valódi szeretetgombóc, roppant vidám kisfiú, bár meg kell hagyni, mindkettőnk határozottságát örökölte, úgyhogy már előre készülünk a kiskamasz évekre
– mesélte nevetve édesanyja. A kicsi már most érdeklődik a művészetek iránt, de nem csak festő szeretne lenni, hanem autóversenyző is. Édesapja pedig hagyja, hogy maga fedezze fel érdeklődési köreit.
„Az biztos, már most szeret bejárni hozzám.”