Soha nem fordult még elő olyan az angol Ligakupa történetében, hogy a Premier League aktuálisan első és második helyezettje játssza a finálét. Egészen mostanáig. Az élvonal jelenleg első helyezettje, az Arsenal legutóbb 33 évvel ezelőtt nyerte meg a sorozatot, trófeát 2023-ban nyert, akkor a Community Shieldet, éppen a Manchester City ellen. Pep Guardiola csapata, a PL másodikja jóval sikeresebb a Ligakupa történetében, nyolcszor már megnyerte a második számú angol kupasorozatot, legutóbb 2021-ben.
A vasárnap délutáni finálé első nagy helyzete az Arsenalé volt, rövid passzos játékkal a jobb szélen jött a támadás, Saka, White majd Havertz volt a labda útja, de ziccerben a német támadó a kilépő Traffordba lőtte a labdát. A kipattanó Saka elé került, egyből lőtt, védett Trafford, majd harmadjára is közbe kellett avatkoznia a City kapusának, hatalmas védésekkel kezdte a találkozót. Ezt követően hosszú ideig nem alakult ki veszélyesebb helyzet – a Manchester City abszolút veszélytelen volt riválisa kapujára.
A 36. percben Saka ívelte be a jobb oldali sarokrúgást, ígéretes helyzetben néhány méterre a kaputól Hincapie érkezett rá, de bőven kapu fölé fejelt – ez nagy lehetőség volt. Kicsivel később végre a City is mutatott életjelet – bár kapura tartó lövésig nem jutott –, Semenyo jobb szélről érkező beadását Haaland fejelte el két védővel a nyakán, veszélytelen volt próbálkozása. Az első játékrész tehát gól nélküli döntetlennel – és viszonylag kevés izgalommal zárult.
A második félidő elején a City volt az aktívabb, láthatóan a szünetben Guardiola rendet rakott a fejekben, és felrázta csapatát. Cherkinek volt egy ígéretes lövése a tizenhatoson belül, de az utolsó pillanatban blokkoltak a védők. Később viszont már nem menekült meg az Arsenal: a manchesteriek gyakorlatilag első kaput eltaláló próbálkozásukból megszereztek a vezetést.
A 60. percben a jobb szélről Cherki kanyarította be a labdát, Kepa Arrizabalaga csak beleért, nem tudta lehúzni a levegőből, mögötte Nico O’Reilly érkezett és határozottan, megelőzve védőjét az üres kapuba fejelt (0–1).
Három perccel később Doku hozta fel a labdát a bal szélen, sokáig tartotta, betört a büntetőterületen belülre, kilőtte a jobb szélre, Matheus Nunes kivárt, és szépen középre kanyarította, O’Reilly érkezett rá senkitől sem zavartatva, és ezt a labdát is a hálóba fejelte (0–2). Abszolút váratlanul két gólt lőtt a City – és hatalmas lépést tett a Ligakupa-serleg felé.
Gyorsan válaszolt volna az Arsenal, legalább, hogy szépítsen az eredményen, de Rice középre ívelt szabadrúgása után Calafiori Trafford kezei közé fejelt. Négy perccel később megint ott volt a lehetőség Calafiori előtt, középről ezúttal a jobb kapufát lőtte telibe. Semmi nem akart összejönni az Arsenalnak.
A 88. percben Gabriel Jesús fejese találta el a felső lécet, a kipattanót Gyökeres próbálta volna megszerezni, de nagyon jól zártak a manchesteri védők, földre került a svéd támadó, de nem történt szabálytalanság. Újabb gól már nem született, a Manchester City 2–0-ra megnyerte a Ligakupa fináléját, és története során kilencedik alkalommal hódította el a trófeát – amely abszolút rekordnak számít.
A két csapatnak még lesz egy egymás elleni meccse a Premier League-ben, április 19-én a Manchester City látja majd vendégül az Arsenalt. Jelenleg kilenc pont a londoniak előnye, igaz, Mikel Arteta csapata egy meccsel többet játszott.
Angol Ligakupa, döntő
Wembley Stadion
- Arsenal – Manchester City 0–2 (0–0)
(Borítókép: Getty Images)
![]()